Általános Szerződési Feltételek

1. Meghatározások

Az ÁSZF hatálya

Jelen Általános Szerződési Feltételek a Jécsák Dolli ev. tulajdonában és üzemeltetésében álló: jelen honlapon keresztül történő vásárlói (fogyasztói) megrendelésre, vásárlásra, elektronikus szerződésre vonatkoznak. Jelen ÁSZF hatálya Magyarország területén kiterjed minden olyan kereskedelmi ügyletre, eladó és a fogyasztó (megrendelő, vásárló) között elektronikusan jön létre.

Jogforrások:

19/2014. (IV.29.) NGM rendelet – A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól,
151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet – Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról,
45/2014. (II.26.) Kormányrendelet – A fogyasztó és a vállalkozás között szerződés részletes szabályairól,
1997. évi CLV. törvény – A fogyasztóvédelemről,
2001. évi CVIII. törvény – Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről,
2013. évi V. törvény – A Polgári Törvénykönyvről.

Nyilatkozatok:

A szerződés nyelve: magyar. A szerződés írásbeli szerződésnek minősül.


A szerződés és a vásárlás, megrendelés során keletkezett adattartalom digitális formában előállított vagy nyújtott adat, tartós adathordozónak minősül az elektronikus levél és a papír is.

A jelen általános szerződési feltételek alapján létrejött szerződéseket (megrendeléseket) iktatja Vállalkozás, azok a későbbiekben visszakereshetők.

A vállalkozó megteszi az általánosan alkalmazott és általánosan elérhető műszaki védelmi intézkedéseket.
A vállalkozó által igénybe vett hardverek és szoftverek biztonságosan képesek együttműködni az elektronikus kereskedelmi ügyletek kapcsán létrejövő digitális adattartalmakkal.

2. Vállalkozás (Szolgáltató) adatai:

Név: Jécsák Dolli ev.
Cím: 2030 Érd Jegyző u 79. sz.
Bankszámlaszám:  10404247-92077300-01690000

Adószám:  68939212-1-33

3. Általános tudnivalók

  • 3.1. A Weboldal az interneten a http://www.avivaerd.hu URL alatt található.
  • 3.2. Az ÁSZF szerinti szerződés létrejön: a webáruházban leadott megrendelés manuális, másodszori visszaigazolásával
  • 3.3. A Webáruházban történő megrendeléshez/vásárláshoz lehetséges, de nem kötelező regisztrálni. A szerződés létrejöttéhez a Vállalkozás köteles elkérni az adó- és számviteli jogszabályok szerinti személyi azonosító adatokat.
  • 3.4. A regisztráció előnyei: – a rendelés nyomon követésének könnyebb lehetősége, -a termékek lehetséges hozzáadása a kedvencekhez, – korábbi rendelések visszakereshetősége.
  • 3.5. Az árak minden esetben a forintban fizetendő (bruttó), ÁFA-val növelt értékkel kerülnek feltüntetésre.
  • 3.6. Az előzetes regisztráció nélküli vásárlásra a regisztrációt követő vásárlásra irányadó szabályok vonatkoznak értelemszerűen.
  • 3.7. Nem áll rendelkezésre a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex.
  • 3.8. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról.
  • 3.9. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Webáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0” Ft-os vagy “1” Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a megrendelést hibás áron visszaigazolni, hanem lehetősége van az ajánlat visszautasítására és felajánlhatja a helyes áron történő visszaigazolást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától. Jelentős eltérésnek minősül – a hazai bírói joggyakorlatnak megfelelően – az adott termék vagy szolgáltatás piaci értékétől akár pozitív-, akár negatív irányban minimum 50 %-ban történő eltérés. Tájékoztatjuk azonban a fogyasztókat, hogy a feltűnő értékaránytalanság (Ptk. 6:98. § ) fogalmát a törvény nem határozza meg.
  • 3.10. A 4.4 pontban ismertetett mértékű hibás ár esetén feltűnő értékaránytalanság áll fenn a termék valódi és feltüntetett ára között. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni a szerződéses feltételekben, azaz nincs meg a felek akaratát kölcsönösen és egybehangzóan kifejező nyilatkozat, abban az esetben nem beszélhetünk érvényesen létrejött szerződésről, amelyekből jogok és kötelezettségek fakadnának.

4. A Weboldalon és a webáruházban található termékek

  • 4.1. Az oldalon szolgáltatás vásárlása is van lehetőség. Ebben az esetben nincs szállitási költség.
  • 4.2 Mindegy termék vagy szolgáltatás ami megvásárolható folyamatosan elérhető
  • 4.3. Vállalkozó a termékek adatlapjain, termék leírásain tünteti fel az egyes termékek lényeges tulajdonságait tartalmazó leírásokat azzal, hogy megrendelő a kiválasztott termék tényleges tulajdonságairól részletesen a termékhez csatolt használati útmutatóból tájékozódhat..

5. A vásárlás menete

  • 5.1. A vásárló a megrendelni kívánt termékeket vagy szolgáltatást összeválogathatja vagy a weboldalon elhelyezett keresőmező segítségével, ahová terméknevet, kulcsszót beírva azonnal megtalálhatja a keresett terméket.
  • 5.2. A „Kosárba” gomb vásárló általi megnyomása után a termék a jobb felül látható kosárba kerülnek.
  • 5.3. A vásárló a válogatás befejezése után a Megrendelés- módosítás feliratú gombra történő kattintás után a rendelés lezárásához szükséges oldalakra ugrik a rendszer, ahol a Kosár tartalma szerkeszthető, megadható a szállítási és fizetési mód, valamint a vásárláshoz szükséges adatok megadása, egyeztetése történik.
  • 5.4. A megrendelés folyamán megadott adatok hibáinak javítására a „Rendelés összesítése” gomb megnyomása előtt még ismételt lehetősége van a vásárlónak. A regisztráció alkalmával megadott felhasználói adatokat a vásárló a bejelentkezés után bármikor meg tudja változtatni az Adatlap menüpont alatt.
  • 5.5. A Kosár tartalma bármikor ellenőrizhető, változtatható, vagy akár törölhető.
  • 5.6. A megrendelés folyamata egy Megrendelés véglegesítése gombbal zárul, ahol a vásárlónak lehetősége van egyeztetni az adatokat, az ÁSZF elfogadásával elküldeni a megrendelést. A megrendeléssel a vásárló kötelező érvényű ajánlatot tesz, és tudásul veszi, hogy fizetési kötelezettsége keletkezik.
  • 5.7. A megrendelésről 48 órán belül minden vásárló elektronikus formában (e-mail-ben) visszajelzést kap. Az e-mail üzenet tartalmazza a megrendelt termék megnevezését, leírását, a vállalkozás nevét, üzleti adatait, a termék vételárát és más esetleges díjakat. A visszaigazolás nem jelenti a vásárló ajánlatának elfogadását, csak a megrendelés technikailag helyes beérkezését. Azonban a Szolgáltató részéről tett manuális visszaigazolás már létrehozza a szerződést az abban az üzenetben feltüntetett feltételekkel.
  • 5.8. A Webáruház megrendelőlapján található egy „Megjegyzés” rovat, aminek kitöltése nem kötelező. Ezen rovat kitöltésével a vásárlónak lehetősége nyílik arra, hogy közölje esetleges észrevételeit, kéréseit a megrendelt termékkel kapcsolatban.
  • 5.9. A rendelések beérkezési sorrendben folyamatosan feldolgozásra kerülnek. Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy hiába mutat a készlet rendszer valamely termékből raktárkészletet, ha azt a csomagolás alkalmával hibásnak vagy sérültnek ítéljük, akkor nem kerül kiszállításra vásárló részére. Erről az időleges akadályozó tényről vállalkozó értesíti a vásárlót.
  • 5.10. Adatbeviteli hibák javításának lehetősége. Vásárlónak a megrendelés során többször is lehetősége van az adatbeviteli hibák technikai javítására. Lehetséges megváltoztatni a rendelés során kosárba tett termékek mennyiségét, akár a kosár tartalmának megtekintése után is 

6. Vásárlás előzetes regisztrációval

  • 6.1. A megrendelés ebben az esetben regisztrációval kezdődik.
  • 6.2. A Webáruházat/vállalkozót a megrendelő által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető hibásnak tűnő teljesítésért, szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. A vállalkozást nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha a megrendelő a felhasználónevét, jelszavát elfelejti, eltéveszti, vagy az illetéktelenek számára bármely nem a vállalkozónak felróható okból hozzáférhetővé válik.
  • 6.3. A megrendelő az elektronikus úton történő megrendelés elküldésével kötelező érvényű ajánlatot tesz a kosárban található termékek megvételére. Megrendelő tudatában van annak, hogy megrendelése fizetési kötelezettséget von maga után.
  • 6.4. A vállalkozó ezt követően egy elektronikus e-mail útján megerősíti, hogy a vásárló/megrendelő rendelését a vállalkozó megkapta ez azonban nem jelenti a vásárló/megrendelő ajánlatának elfogadását.
  • 6.5. A szerződés csak akkor tekinthető megkötött szerződésnek, ha a vállalkozó megerősíti a rendelés elfogadását. Amennyiben a megrendelő/vásárló az ajánlat elfogadásának a megerősítő visszaigazolást 48 órán belül nem kapja meg, abban az esetben a vállalkozó mentesül az ajánlati kötöttség alól.
  • 6.6. A megrendelés, vagy annak visszaigazolása akkor tekinthető a vállalkozóhoz vagy a megrendelőhöz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. Nem terheli a vállalkozót semmilyen felelősség abban az esetben, amennyiben a visszaigazolás azért nem érkezik meg a megrendelőhöz, mert hibás e-mail címet adott meg, az e-mail fiókjának tárhely telítettsége miatt az számára nem hozzáférhető, illetve egyéb, a vásárlónak felróható tévedés, elírás, hiba stb. miatt.
  • 6.7. Amennyiben a megrendelt árucikk nem áll rendelkezésre a rendelés idején, illetve nem beszerezhető 7 napon belül, a vállalkozó fenntartja magának a jogot, hogy nem igazolja vissza a megrendelést, ebben az esetben szerződéskötés nem történik, amiről a megrendelő értesítést kap. Bármely, esetlegesen korábban eszközölt kifizetés visszatérítéséről a vállalkozó haladéktalanul gondoskodik.

7. Fizetés, a szerződés teljesítése

  • 7.1. A vállalkozó minden árat magyar forintban ad meg, amely magában foglalja az ÁFA-t . A szállítási költségről a megrendelő a végleges megrendelés előtt külön tájékoztatást kap, melyet a megrendeléssel egyidejűleg elfogad.
  • 7.2. A megrendelési folyamat során a vásárló választhat a megjelenő fizetési és átvételi módok közül.
  • 7.3. A választható fizetési módok: készpénz vagy bankkártyás fizetés. A bankszámlára történő előre utalás esetén vásárlónak szükséges az átutalási megbízás közleményében a nevét és a visszaigazolás azonosítóját feltüntetni.
  • 7.4. A szerződés az áru megrendelésével és a vállalkozó általi elfogadás visszaigazolásával jön létre.
  • A szállítási díj: 1500,-Ft


Termék vásárlás esetén:
Mivel futáraink 08:00 – 17:00 óra között végzik a szállítást, ezért arra kérjük önt, hogy szállítási elérhetőségnek napközben is elérhető címet, például munkahelyi címet és átvevő nevet, mobiltelefonszámot legyen kedves megadni. A Megjegyzés rovatba beírhat minden olyan információt, ami a szállításnál fontos lehet („X Y szomszéd veszi át a csomagot”, „a megadott szállítási cím a munkahelyem, 4. emelet 520-as szoba”, „a pultos hölgy is átveheti a csomagot, hagytam nála pénzt”). Ha a futár nem talál senkit a címen, értesítést hagy, ön pedig az ott megadott telefonszámon érdeklődhet a diszpécsertől a csomagról. A futár a rákövetkező napon újra megkísérli a kiszállítást. Budapesten akár 22 óráig.

Sajnos az értesítés gyakran elveszik vagy elkeveredik, mert a postaláda nem zárható, vagy sok reklámanyagot dobtak bele stb. Ha küldeményt vár, kérjük, mindig figyelmesen vizsgálja meg a postaládát, nincs-e benne értesítés. Az áruház rendszere teljesen automatikus: amit ön rendeléskor a megfelelő mezőkben megad, az automatikusan, ellenőrzés nélkül kerül a küldeményre, ezért kérjük, figyeljen oda, hogy pontos szállítási adatokat írjon be! Ez vonatkozik a szállítási névre is: ha ön a megrendelő, de a megadott címen nem az ön neve van kiírva az ajtóra vagy a postaládára, adja meg az ott szereplő nevet is.

  • 7.7. A Csomagküldemény maximális méretei:A csomag körmérete nem lehet több mint 3 méter. (Körméret = 2 x magasság + 2 x szélesség + 1 x hosszúság). A csomag maximális hossza: 2 méter lehet.
  • 7.8. Külföldi címre történő megrendelés kézbesítés egyedi díjszabás szerint történik, melyről vállalkozó egyedi módon tájékoztatja a megrendelőt/vásárlót.
  • 7.9. A teljesítés várható ideje: A vállalkozó a raktáron lévő termékek esetén 5 munkanapon belül átadja a küldeményt a futárszolgálatnak és megbízza a kézbesítésre. A futárcég 1 munkanapon belül kézbesíti a küldeményt a vásárlónak. A raktáron nem lévő termékek esetén Szolgáltató előzetesen tájékoztatja a Megrendelőt a szállítás várható idejéről.
  • 7.10. Megrendelő a számlát Szolgáltató döntésétől függően vagy elektronikus úton, vagy papír alapon kapja meg. Amennyiben Szolgáltató elektronikus számlát bocsátott ki, és a Megrendelő papír alapú számlát szeretne, úgy ez irányú igényét jelezni kell a Szolgáltató felé. Az elektronikus számlát Megrendelő az ingyenes Adobe Reader programmal tudja megnyitni.
  • 7.11. A futárcég bármelyik módozatú igénybevétele esetén a megrendelőt a vállalkozó értesíti és tájékoztatja a kézbesítés körülményeiről, a megrendelő a vállalkozónál tud kizárólag érdeklődni.
  • 7.12 Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013.

8. Garancia

Garanciát adunk minden termékre a termék árától függően, melyet a számlával igazolhat. A gyártók által biztosított garancialevél a küldeményben postázásra kerül. A szavatosság részletes szabályaiért lásd a 17. Szavatosságokról szóló mintatájékoztató című fejezetet!

9. Tulajdonjog fenntartás

Vállalkozó a megrendelt termék teljes vételárának a megfizetéséig a tulajdonjogát fenntartja. A ki nem fizetett termékkel való jogosulatlan rendelkezés büntető eljárást vonhat maga után.

10. Szerzői jogi nyilatkozat

A weboldal üzemeltetője és az oldal tartalmának létrehozásában közreműködők a szerzői jogukat fenntartják a Szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján!
A www.avivaerd.hu honlapon megjelenő minden tartalom, így a tájékoztatók, leírások, cikkek, a képek, a honlap grafikája vagy bármely más egyéni, eredeti megoldás szerzői mű (a továbbiakban: „mű”), és a fenti törvényben megfogalmazott szerzői jogi oltalom alatt állnak.

Az oldalon fellelhető művek szerzői eltérő rendelkezések hiányában műveik többszörözését az alábbiak szerint engedélyezik:

Tilos a fenti műveinkről bármely technikai módszerrel bármely típusú adathordozóra történő többszörözése, átdolgozása, terjesztése, nyilvánossághoz közvetítése vagy más módon történő felhasználása az írásbeli előzetes hozzájárulásunk nélkül. Minden jogosulatlanul felhasznált tartalmi elem (pl. cikk, leírás, kép) után 100.000, azaz egyszázezer forint használati díj/kártalanítás kerül érvényesítésre.

Ez a tilalom nem érinti a szabad felhasználási eseteket, amelyekre azonban kizárólag a törvényben meghatározott felhasználói kör részére, illetve a törvényben meghatározott célból és mértékben van lehetőség.

11. Fogyasztói jogok, panaszkezelés, békéltető testület

  • 11.1. Fogalmak
  • 11.1.1. fogyasztó: a Ptk-ban (2013. évi V. törvény) meghatározott fogyasztó,
  • 11.1.2. vállalkozás: azon vállalkozási tevékenységet önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében végzi,
  • 11.1.3. gyártó:
    a) a terméknek az Európai Gazdasági Térségben letelepedett üzletszerű előállítója, termelője, helyreállítója vagy felújítója, illetve aki a terméken elhelyezett nevével, védjegyével vagy egyéb megkülönböztető jelzés alkalmazásával önmagát a termék gyártójaként tünteti fel vagy
    b) a gyártónak az Európai Gazdasági Térségben letelepedett meghatalmazott képviselője, ha maga a gyártó nem az Európai Gazdasági Térségben letelepedett ilyen képviselő hiányában az importáló,
  • 11.1.4. forgalmazóaz a vállalkozás, amely a terméket közvetlenül a fogyasztó részére forgalmazza,
  • 11.1.5. termék: minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog – ide nem értve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt – és a dolog módjára hasznosítható természeti erő,
  • 11.1.6. szolgáltatástermék, ingatlan vagy vagyoni értékű jog értékesítésén kívül minden olyan – ellenszolgáltatás fejében végzett – tevékenység, amely a megrendelő, illetve megbízó igényének kielégítésére valamely eredmény létrehozását, teljesítmény nyújtását vagy más magatartás tanúsítását foglalja magában,
  • 11.1.7. áru: a termék, az ingatlan és a vagyoni értékű jog, valamint a szolgáltatás,
  • 11.1.8. eladási ár:a termék egy egységére vagy adott mennyiségére vonatkozó ár,
  • 11.1.9. egységára termék e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott mértékegységére vonatkozó ár,
  • 11.1.10. kereskedelmi kommunikáció: a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben ekként meghatározott fogalom,
  • 11.1.11. forgalmazás:valamely termék vállalkozás által – értékesítés, fogyasztás vagy használat céljára ellenérték fejében vagy ingyenesen – történő rendelkezésre bocsátása, ideértve a fogyasztó számára történő felkínálást is.

11.2. Árfeltüntetési kötelezettség

  • 11.2.1. A fogyasztót írásban tájékoztatni kell a fogyasztóknak megvételre kínált termék eladási áráról és egységáráról, illetve a szolgáltatás díjáról.
  • 11.2.2. Az eladási árat, az egységárat, illetve a szolgáltatás díját egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell feltüntetni.
  • 11.2.3. Az eladási árat és az egységárat, illetve – határon átnyúló szolgáltatásnyújtás kivételével – a szolgáltatás díját Magyarország törvényes fizetőeszközében kifejezve, a fizetőeszköz nemét (forint) vagy annak rövidítését (Ft) megjelölve kell feltüntetni.
  • 11.2.4. A termék eladási áraként és egységáraként, illetve a szolgáltatás díjaként a fogyasztó által ténylegesen fizetendő, az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is tartalmazó árat kell feltüntetni.
  • 11.2.5. Ha a termékre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció megjelöli a termék eladási árát – amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik -, az egységárat is meg kell adni.
  • 11.2.6. Több eladási ár vagy szolgáltatási díj egyidejű feltüntetése esetén a vállalkozás köteles a feltüntetett legalacsonyabb eladási ár vagy szolgáltatási díj felszámítására.
  • 11.2.7. Az ár feltüntetésére vonatkozó rendelkezések megtartására a forgalmazó köteles.
  • 11.2.8. Az eljáró hatóság felhívására a vállalkozás köteles igazolni, hogy az árfeltüntetésre vonatkozó kötelezettségeinek eleget tett

11.3. Csomagolási kötelezettség

  • 11.3.1. A terméket úgy kell csomagolni, hogy a csomagolás óvja meg a termék minőségét, könnyítse meg szállítását, ne befolyásolja hátrányosan a termék minőségét vagy mennyiségét.
  • 11.3.2. A termék csomagolására jogszabály további előírásokat határozhat meg.
  • 11.3.3. A csomagolásra vonatkozó rendelkezések megtartására a gyártó köteles. Ha a gyártó nem tesz eleget a csomagolási kötelezettségének, akkor a forgalmazó köteles pótolni azt.
  • 11.3.4. Az eljáró hatóság felhívására a vállalkozás köteles igazolni, hogy a csomagolásra vonatkozó kötelezettségeinek eleget tett.

11.4. Panaszkezelés általános szabályai

  • 11.4.1. A vállalkozás köteles a fogyasztót tájékoztatni a székhelyéről, a panaszügyintézés helyéről – ha az nem egyezik meg a forgalmazás, illetve értékesítés helyével – és az adott tevékenység, kereskedelmi forma vagy módszer sajátosságaihoz igazodó módjáról, valamint a panaszok közlése érdekében a vállalkozás ügyfélszolgálatának levelezési címéről és – ha a panaszokat ilyen módon is fogadja – elektronikus levelezési címéről, illetve internetes címéről, telefonszámáról. üzlettel rendelkező vállalkozás esetén az e bekezdés szerinti tájékoztatást jól láthatóan és olvashatóan kell megadni.
  • 11.4.2. A fogyasztó a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással.
  • 11.4.3. A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát
    a) személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni,
    b) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb a beérkezésétől számított 30 napon belül érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni.
  • 11.4.4. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni.
  • 11.4.5. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
    a) a fogyasztó neve, lakcíme,
    b) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,
    c) a fogyasztó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
    d) a vállalkozás nyilatkozata a fogyasztó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
    e) a jegyzőkönyvet felvevő személy és – telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével – a fogyasztó aláírása,
    f) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,
    g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.
  • 11.4.6. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti. Meg kell adni az illetékes hatóság, illetve a vállalkozás székhelye szerinti békéltető testület levelezési címét
  • 11.4.7. Szavatossági igénye érvényesítésekor a szerződés megkötését a fogyasztónak kell bizonyítania. Ha a vállalkozás a szerződés megkötését vitatja, köteles felhívni a fogyasztó figyelmét a panasztétel lehetőségére és a panasz intézésének – a fogyasztóvédelemről szóló törvényben foglaltakkal összhangban álló – módjára. A szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a fogyasztó bemutatja.
  • 11.4.8. A szavatossági vagy jótállási igény bejelentése nem minősül a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerinti panasznak
  • 11.4.9. A vállalkozás a fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti
    – a fogyasztó nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez,
    – a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát,
    – a szerződés vállalkozás általi teljesítésének időpontját,
    – a hiba bejelentésének időpontját,
    – a hiba leírását,
    – szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá
    – a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát.
  • 11.4.10. Ha a vállalkozás szavatossági vagy jótállási kötelezettségének a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogtól eltérő módon tesz eleget, ennek indokát a jegyzőkönyvben meg kell adni.
  • 11.4.11. A jegyzőkönyvnek tájékoztatást kell tartalmaznia arról, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti.
  • 11.4.12. A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
  • 11.4.13. Ha a vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót.
  • 11.4.14. A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.
  • 11.4.15. Kijavításra vagy a szavatossági vagy jótállási igény teljesíthetőségének vizsgálata érdekében az ingó dolgot elismervény ellenében kell átvenni, amelyen fel kell tüntetni
    a) a fogyasztó nevét és címét,
    b) a dolog azonosításához szükséges adatokat,
    c) a dolog átvételének időpontját, továbbá
    d) azt az időpontot, amikor a fogyasztó a kijavított dolgot átveheti.
    Fentiek a szavatossági vagy jótállási igényről felvett jegyzőkönyvben is teljesíthetők.
  • 11.4.16. Ha a fogyasztó kijavítás iránti jótállási igényét közvetlenül a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál kívánja érvényesíteni, a javítószolgálat köteles a vállalkozást haladéktalanul értesíteni a jótállási igény bejelentéséről. A javítószolgálat a kijavítást a 10.4.14. pontban előírtak betartásával köteles elvégezni.

11.5. Békéltető testület eljárása

  • 11.5.1.1. A vállalkozó tájékoztatja a megrendelőt/vásárlót, hogy esetleges panasz, vita, sérelem esetén joga van békéltető testülethez fordulni.

Megnevezés, elérhetőség:

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Budapesti Békéltető Testület
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10.
E-mail cím: [email protected]
Fax: 06 (1) 488 21 86
Telefon: 06 (1) 488 21 31

Panasza esetén lehetősége van vásárlónak a lakhelye szerinti békéltető testülethez fordulni, melyek elérhetőségét itt találja:

Pest Megyei Békéltető Testület
Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. 2. em. 240.
Telefonszáma: (1)-269-0703
Fax száma: (1)-269-0703
Név: dr. Csanádi Károly
E-mail cím: [email protected]
Honlap cím: www.panaszrendezes.hu

A területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarák mellett működő független testület, a békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a vállalkozás közötti,
– a termék minőségével,
– a termék biztonságosságával,
– a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával,
– a szolgáltatás minőségével,
– a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével
kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése: e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

  • 11.5.2. Az eljárásra a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület illetékes. A fogyasztó belföldi lakóhelye és tartózkodási helye hiányában a békéltető testület illetékességét a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye alapítja meg. A fogyasztó jogszerűen kérheti, hogy általa megjelölt más békéltető testület legyen illetékes.
  • 11.5.3. A békéltető testület eljárásának fogyasztó kérelmére történő megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.
  • 11.5.4. A fogyasztó a kérelmet a békéltető testület elnökéhez címezve, írásban kell, hogy benyújtsa.
  • 11.5.5. A kérelemnek tartalmaznia kell
    a) a fogyasztó nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,
    b) a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás nevét, székhelyét vagy érintett telephelyét,
    c) ha a fogyasztó az általánostól eltérő illetékességet kíván alkalmazni, akkor az annak megfelelő illetékességű a békéltető testület megjelölését,
    d) a fogyasztó álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,
    e) a fogyasztó nyilatkozatát, hogy a vállalkozással megkísérelte a vitás ügy rendezését,
    f) a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben más békéltető testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésére nem került sor,
    g) a testület döntésére irányuló indítvány,
    h) a fogyasztó aláírását.
  • 11.5.6. A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, így különösen a vállalkozás írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot az előzetes szükséges egyeztetés megkísérléséről.
  • 11.5.7. Ha a fogyasztó meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni kell a meghatalmazást.
  • 11.5.8. A békéltető testület elnöke az eljárást megszünteti, ha megállapítható, hogy a felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt korábban más békéltető testület előtt eljárást indítottak, közvetítői eljárást indítottak, per van folyamatban vagy annak tárgyában már jogerős ítéletet hoztak.
  • 11.5.9. Az elnök a meghallgatás kitűzött időpontjáról, illetve arról, hogy kezdeményezi a meghallgatás mellőzését, a feleket előzetesen értesíti.
  • 11.5.10. Az elnök a körülmények mérlegelése alapján kezdeményezheti az eljárás írásbeli lefolytatását, a meghallgatás mellőzéséhez azonban mindkét fél hozzájárulását be kell szereznie. A hozzájárulást megadottnak kell tekinteni, ha a fél – az elnök erre irányuló felhívásának kézbesítésétől számított – tizenöt napon belül nem nyilatkozik.
  • 11.5.11. Az eljárás során a tanács elnöke egyezséget kísérel meg létrehozni a felek között. Ha az egyezség megfelel a jogszabályoknak, a tanács azt határozattal jóváhagyja, ellenkező esetben, illetve egyezség hiányában az eljárást folytatja.
  • 11.5.12. Az eljárás nem nyilvános, kivéve, ha az eljárás nyilvánosságához mindkét fél hozzájárul.
  • 11.5.13. Ha a meghallgatáson bármelyik fél szabályszerű értesítés ellenére nem jelenik meg, vagy nem terjeszti elő bizonyítékait, a tanács lefolytatja az eljárást, és a rendelkezésre álló adatok alapján dönt.
  • 11.5.14. A tanács az eljárást megszünteti, ha
    a) a fogyasztó a kérelmét visszavonja,
    b) a felek az eljárás megszüntetésében megállapodnak,
    c) az eljárás folytatása lehetetlen,
    d) az eljárás folytatására a tanács megítélése szerint bármely okból – ideértve azt az esetet is, ha a kérelem megalapozatlansága meghallgatás tartása nélkül megállapítható – nincs szükség.
  • 11.5.15. Egyezség hiányában a tanács az ügy érdemében

a) kötelezést tartalmazó határozatot hoz, ha a kérelem megalapozott, és a vállalkozás – a békéltető testületnél vagy a kamaránál nyilvántartott, illetve kereskedelmi kommunikációjában közölt – általános alávetési nyilatkozatában, az eljárás kezdetekor vagy legkésőbb a döntés meghozataláig nyilatkozatában a békéltető testület döntését magára nézve kötelezőként elismerte, vagy

b) ajánlást tesz, ha a kérelem megalapozott, azonban a vállalkozás az eljárás kezdetekor úgy nyilatkozott, hogy a tanács döntését kötelezésként nem ismeri el, illetve, ha a tanács döntésének elismeréséről egyáltalán nem nyilatkozott.

  • 11.5.16. A tanács a fogyasztó kérelmének elutasításáról dönt, ha a meghallgatást követően a kérelmet megalapozatlannak találja.
  • 11.5.17. Az eljárás költségét az a fél viseli, akinek terhére a tanács az ügyet eldöntötte.
  • 11.5.18. A tanács határozata, illetve ajánlása nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét bírósági eljárás keretében érvényesítse.
  • 11.5.19. A tanács kötelezést tartalmazó határozata, illetve ajánlása ellen fellebbezésnek nincs helye, annak hatályon kívül helyezése azonban kérhető a bíróságtól.
  • 11.6 A Fogyasztó panasza esetén igénybe veheti az Uniós online vitarendezési platformot. A platform igénybe vétele egy egyszerű regisztrációt igényel az Európai Bizottság rendszerében, ide kattintva. Ezt követően pedig bejelentkezés után nyújthatja be panaszát a fogyasztó az online honlapon keresztül, amelynek címe: http://ec.europa.eu/odr
  • 11.7. A Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz is: A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet szerint közigazgatási hatósági ügyekben elsőfokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A járási hivatalok elérhetőségei: http://jarasinfo.gov.hu

12. Elállási jog

  • 12.1. A megrendelő/vásárló 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni a szerződéstől azokban az esetekben, amikor a termék nem áll elállási korlátozás alatt. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, a megrendelő jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.
    12.2. Az elállási határidő az attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi, több termék szolgáltatásakor attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó termék átveszi, több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatásakor amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi, termék meghatározott időszakon belüli rendszeres szolgáltatására vonatkozó szerződés esetében attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy átveszi az első terméket. Fogyasztó a szerződés megkötésének napja, és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.
    12.3. Ha megrendelő elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (személyesen, postán, vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre: 2030 Érd Jegyző u 79. sz alá vagy a [email protected] e-mail címre. A megrendelő felhasználhatja a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 2. sz. mellékletében található elállási/felmondási nyilatkozat-mintát is, de nyilatkozatát megteheti formakényszer nélkül is, akár telefonon, akár személyesen.

13. Az elállási jog

  • 13.1. Ha a megrendelő/vásárló eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a vállalkozó visszatéríti a megrendelő által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a megrendelő az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.)
  • 13.2. Vállalkozó a visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha megrendelő más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag megrendelőt semmilyen többletköltség nem terheli.
  • 13.3. Elállás esetén a megrendelő/vásárló köteles a vállalkozó számára a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül a 2030 Érd, Jegyző u 79. sz alá visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt a megrendelő/vásárló elküldi a terméket.
  • 13.4. A termék visszaküldésének közvetlen költségét a megrendelő/vásárló viseli.
  • 13.5. A visszatérítést a vállalkozó mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a megrendelő nem igazolta, hogy azt visszaküldte. A kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
  • 13.6. A megrendelő kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.
  • 13.7. A megrendelő nem gyakorolhatja az elállási jogát:
    – a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti
    – olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a jogszabályban meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ
    – olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak
    – romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében
    – olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza
    – olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel
    – olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából
    – lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta
    – hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével
    – a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási jogát.
  • 13.8. Fogyasztónak írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot megküldenie 14 napon belül.
  • 13.9. Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre az árukban bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az az áruk jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükségestől eltérő kezelés miatt következett be.
  • 13.10 Fogyasztó egyéb panaszával is megkeresheti Szolgáltatót a jelen Szabályzatban található elérhetőségeken.
  • 13.11. Az elállási jog csak a Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztónak minősülő Felhasználókat illeti meg.
  • 13.12. Az elállási jog nem illeti meg a vállalkozást, azaz az olyan személyt, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár e.

14. Kellékszavatosság

  • 14.1. Megrendelő a vállalkozó hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
  • 14.2. A megrendelő – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Megrendelő kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az általa választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére a megrendelő is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
  • 14.3. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban megrendelő viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
  • 14.4. Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Megrendelő a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő két hónap, de legfeljebb egy év.
  • 14.5. Megrendelő a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha megrendelő igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Vállalkozó nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már megrendelő köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

15. Termékszavatosság

  • 15.1. Ingó dolog (termék) hibája esetén megrendelő – választása szerint – kellékszavatossági jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
  • 15.2. Termékszavatossági igényként megrendelő kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
  • 15.3. A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
  • 15.4. Termékszavatossági igényét megrendelő a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
  • 15.5. Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén megrendelőnek kell bizonyítania.
  • 15.6. A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
    – a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
    – a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
    – a termékhibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
  • 15.7. A megrendelő ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

16. Jótállás

  • 16.1. Hibás teljesítés esetén egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletben felsorolt termékekre vonatkozóan a fenti rendelet szerint a vállalkozás jótállásra köteles.
    Elérhetőség: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0300151.kor
  • 16.2. A jótállás időtartalma 1 év, mely a megrendelt termék megrendelő általi átvételekor kezdődik. A jótállási jegy a vállalkozótól a terméktől külön postai úton érkezik. A jótállás a jótállási jeggyel érvényesíthető. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
  • 16.3. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a fogyasztó részére történő átadásának elmaradása nem érinti a jótállási kötelezettségvállalás érvényességét. A megrendelő a kijavítás iránti igényét a forgalmazó által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.
  • 16.4. A kijavítás során a fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.
  • 16.5. A jótállás keretébe tartozó javítás esetén a forgalmazó, illetve a javítószolgálat a jótállási jegyen köteles feltüntetni:
    – a javítási igény bejelentésének és a javításra átvétel időpontját, gépjármű esetében továbbá a kilométeróra állását,
    – a hiba okát és a javítás módját,
    – a fogyasztási cikk megrendelő részére történő visszaadásának időpontját, gépjármű esetében továbbá a kilométeróra állását,
    – a jótállás – a kijavítás időtartamával meghosszabbított – új határidejét.
  • 16.6. A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket – a járművek kivételével – az üzemeltetés helyén kell megjavítani.
  • 16.7. Ha a javítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a forgalmazó gondoskodik.
  • 16.8. Ha a megrendelő a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó nem hivatkozhat a Ptk. 6:159. § (2) bekezdés a) pontja szerinti aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.
  • 16.9. A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
  • 16.10. Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem lehet érvényesíteni, egyébként viszont a megrendelőt/vásárlót a jótállásból fakadó jogok az előző pontokban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

17. Szavatosságokról szóló mintatájékoztató

A 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet alapján:
A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató:

17.1. Kellékszavatosság

Milyen esetben élhet a vásárló a kellékszavatossági jogával?
A vásárló valamely termék/szolgáltatás hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

Milyen jogok illetik meg a vásárlót kellékszavatossági igénye alapján?
A vásárló – választása szerint-az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést a vásárló nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére a vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
A vásárló a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a vásárló viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti a vásárló a kellékszavatossági igényét?
A vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor a vállalkozás felhívja a vásárló figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő legfeljebb egy év.

Kivel szemben érvényesítheti a vásárló a kellékszavatossági igényét?
A vásárló a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a vásárló igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a vásárló köteles bizonyítani, hogy a vásárló által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

17.2. Termékszavatosság

Milyen esetben élhet a vásárló a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén a vásárló – választása szerint – az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Milyen jogok illetik meg a vásárlót a termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként a vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Milyen határidőben érvényesítheti a vásárló a termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét a vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a vásárlónak kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
A vállalkozás felhívja a vásárló figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

17.3. Jótállás

Milyen esetben élhet a vásárló a kellékszavatossági jogával?
Hibás teljesítés esetén szerződés alapján a vállalkozó jótállásra köteles.

A vásárlót milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján? Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?
A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

A vállalkozás felhívja a vásárló figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont a vásárlót a jótállásból fakadó jogok az

1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

18. Záró és egyéb rendelkezések

18.1. Jelen ÁSZF egyes pontjainak érvénytelensége esetén a szerződés többi része kötelező erejű marad. Ahol alkalmazható, a vonatkozó törvényi rendelkezések lépnek hatályba az érvénytelen pontok helyett.
Kelt: Érd, 2021. Január 19.